Az elmúlt hét
Sok mindent játszottam az elmúlt héten.
Hétfőn a versenysorozatunk aktuális fordulójában tovább sikerült növelnem az előnyömet. A játék ezen a héten omaha hi/lo volt, talán ez a kedvencem a pókerjátékok közül. Mégsem sikerült megnyernem a versenyt, Miki barátom már szinte sak ilyet játszik a neten PL100-on, így a rutinjával (meg egy kis mákkal) ledarált mindenkit.
Kedden-szerdán kicsit 8gameztem, kis plusz lett a vége, talán 1,5 beülő összesen. Csütörtökön pedig jött a Royalbonus Liga 2. fordulója, ahol a játék kezdeti szakaszában elképesztő lapömlésem volt. És itt most nem csak az indulólapokra gondolok, hanem például amikor úgy dötöttem, hogy floatolok egyet, akkor is hullott valami, amivel már showdown képes lett a lapom. Sőt még elég is.
A főasztalra az átlag duplájával kerültem, ahol aztán elfogyott a zsugettó, így próbáltam lopkodni több kevesebb sikerrel. Dobáltak azért az emberek, de elég sokszor kaptam visszaemelést. Ez lehetett azért, mert viszonylag nagy arányban néztem igazán jóféle puskába, vagy pedig azért, mert a hurka öcsém meg a barátai tolták folyamatosan az ilyen fossal, meg olyan fossal játszokot, meg,hogy még azt sem szabad elhinni nekem amit mutatok.
Ezen amúgy nagyon jókat röhögök, amikor egymás között vagyunk, de sajnos ilyenkor az ismeretlen játékosok sem hisznek nekem annyira, aztán nekiállnak visszatolóckodni el sem merem képzelni mikkel:)
Mondjuk ez volt, hogy jól jött, hiszen ha lapom akadt (és még én is kaphatok jó lapot), akkor azt legalább kifizették.
Mikor négyen maradtunk, akkor is kifizette Reboy egy jó lapomat, egy meseszép 6-os magast:) Felmerült közben, hogy kis családom meg az öcsém pajtása összálltunk, hogy ellopjunk 200 forintot a lelkes fóruméletet élők (:P) zsebéből.
Hát családunk nem vezethető vissza 187 generáción keresztül nemesi ősökön át ókori királyokig, de azért ekkora gyökerek nem vagyunk, ezt ott ki is kérte magának a kisöcsém. Apu lehet elaludt, vagy csak nem is reagál már ilyenekre. Én meg nem írtam, mert igazából aki ezt írja, annak írhatok akármit.
Úgy éreztem ezt ott sikerült tisztázni, itt most csak azért írok róla mégegyszer, mert tényleg zavart. Volt már máskor is rá példa, hogy ha két azonos városból származó ember játszik az asztalnál, akkor mindjárt megy a dödödödödödö. Érdekes módon amikor két talinni, vagy stockholmi játékossal ülök egy asztalnál, nem azon agyalok, hogy miket röhöghetnek az iglujukban, miközben összeesküvést szőnek ellenem egy 3$-os sng-n.
Ez a versenysorozat egy nagyon jó kezdeményezés, ahol baráti hangulatban gyepálhatom el akár az öcsémet úgy, hogy 200km-re ülök tőle. Az meg hab a tortán, hogy esetleg kapok egy kapucni s pulcsit érte. Itt jegyzem meg, hogy függetlenül attól, hogy hányadik leszek szívesen üzeletelek a pulcsiért bárkivel, mert annyi pontot nem mostanában szedek össze a PS-en...
Mivel ugye csinálnám a Savvy termeket, de a fostalicska PokerTime még mindig nem írta jóvá a pontjaimat. Egy hónapja...grrrrrrrr.
Így maradt a Stars meg a Full Tilt. A Matrix sng-k ötlete igazán tetszik, kár, hogy lassan telnek meg. Sikerült egy kis pluszt termelni rajtuk, mégpedig úgy, hogy durván EV alatt sültek a mutatásaim. Valamint Full Tilten is toltam egy kis kevert játékot, icipici plusz talán a vége.
Ja meg kipróbáltam a Rush Pokert, ott vesztettem pár dollárt. Jó gyors, az biztos:)
Ifjú Rush meg Ifjú Pufftai meg jöhetnének haza Angliából, és akkor talán lenne táblázat, meg mesélnének kcisit talán a konferenciáról is:)
Mi itt kibónuszozzuk a lelkünket értük, ők meg csak lazsálnak:P:D
GL Mindenkinek:)







Hajrá Tokmok! Épüljön az a bankroll! :)
Kösz Reboy!!!
De ha tényleg így gondolnád, akkor hagytad volna, hogy én nyerjem a HU-t a Ligában:D
Sajnos mostanság nekem nem jött ki a lépés, és kellett az az első hely. :)
Még mindig gondolkodom, hogy óvás alá helyezzem e a történteket, uh csak ne örömködjetek.:P:D:D
Az összeesküvés elmélethez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy én ismerem mozolyt, és nem hiszem, hogy véresen komolyan gondolta volna, hogy ti összeesküdtetek ellene. Tény, hogy nem volt szerencsés a megjegyzés, amit tett, de kérek mindenkit, hogy ne szívjáték fel magatokat ezen.
A PokerTime ügyben szerintem kellene írnod Savvy-nek újra, vagy kaptál tőlük bármiféle választ eddig?
Savvy még elvileg nem kapott update-et Poker Time-tól a pontjaimról. Írtam a Poker Time-nak, most remélem lesz valami. Ők is válaszoltak, intézkednek.