Az 5 legproblémásabb indulólap kezdőknek

Van néhány lap, amelynek megjátszása kezdőknek egyszerűen problémát okoz. Nézzük, hogyan kerülhető el a baj!

Ez a cikk elsősorban olyan játékosoknak szól, akik a kezdőből haladó játékossá válás útját tapossák.   

Gyakran látni olyan kezdő játékosokat, akik hatalmasakat buknak azokkal a kezekkel, amelyekről most beszélni fogunk. Mielőtt azonban ezt megtennénk, fel kell hívnom mindenki figyelmét, hogy nem az a célom, hogy ezekkel a lapokkal ne játsszunk! Sőt, nagyon is játszani kell ezekkel a kezekkel, de fenntartással kell ezekre a lapokra tekinteni, ne kötelezzük el magunkat mellettük csak mert jó lapoknak tűnnek.

A kezdő és a haladó játékosok közt az a különbség, hogy a gyakorlottabbak bár ugyanúgy megjátsszák ezeket a kezeket, mégis képesek előbb eldobni őket, ha érzik, hogy vesztésre állnak, és ezzel pénzt spórolnak meg, vagy éppen megelőzik, hogy tönkremenjenek egyetlen leosztás alatt.

A következőkben elsősorban az egyes kezekhez párosuló nyilvánvaló, vagy rejtett veszélyekre szeretném felhívni a figyelmet. Kezdjük a felsorolást hátulról:

5. Ász – Bubi
Nos, aki nem lenne tisztában vele, jöjjön most egy kiábrándító igazság: az ász - bubi nem prémium lap. Tudom, hogy jól nézi ki, meg black-jack-en nyernél vele, de ez itt most póker, szóval hinned kell nekem.

Az AJ sokkal inkább hasonlít az AT-hez, sem mint az AK-hoz, kezeld is úgy, mintha ász – tízes lenne nálad és ne ragaszkodj hozzá, ha úgy érzed vesztésre állsz.

4. Király – Tízes
Bár lett volna még pár jelölt a negyedik helyre, de a KT valóban igazi „szivató” lap kezdőknek. Ugyanis hiába találnak el az asztalon levő lapok, valószínűleg valaki másnál mindig ott lesz egy erősebb kéz. Ha nem floppolsz ász magas sort, akkor általában gondban leszel (és néha még akkor is).

Ha király jön flop-ra, akkor valószínűleg valakinél ott lesz egy magasabb kísérőlap. Ha két párod jön flop-ra, akkor ugye ott a soresély. Ha tízes párod lesz flop-ra, akkor is valószínűleg van magasabb lap az asztalon, ami megver.

Nehéz szituációkkal találhatjuk magunkat szembe, ha ezzel a lappal játszunk, szóval óvatosan.

Ha király – tízzel sikerül sort floppolnod, akkor mindenképp gyorsan és agresszíven játszd meg a lapodat, hiszen ellenfelednél könnyen lehet két pár, vagy sorhúzó, ne engedj ingyen lapot nézni, mert az sokba kerülhet.

3, Király – Bubi
Hasonló a szituáció, mint KT esetén, de egy fokkal kevésbé tűnik veszélyesnek. Viszont ez még mindig nem jelenti azt, hogy egy erős kézről beszélhetünk. Szinte ugyanazok a felmerülő problémák, mint KT esetén, szóval ha érzed a vészt, akkor inkább dobd el a lapodat.

2) Osztott Bubi pár
Ez egy olyan lap, amit szinte mindenki túljátszik. Az egyik legjobb indulólap, amely flop előtt igazán erős, ha véletlenszerű lapok ellen játszik. Pont. Viszont, ha emelsz velük preflop, és valaki megadja, akkor is a legjobb esetben csak egy coin flip-re (érme feldobás) vagy jó, de sok esetben még hátránnyal is indulsz, kivéve persze az alacsonyabb párokat.

Ha jól játszod meg a bubijaidat, akkor nyereséges lehetsz. Azonban, ha túljátszod őket, akkor hatalmas bukásokat fogsz produkálni, ami sokba kerül. Sose feledd el, hogy hiába vagy erősebb a bubikkal flop előtt, ha nem jön a szett, akkor a flop után már csak egy párod van, és remélem, hogy nem kell kihangsúlyoznom, hogy egy pár általában mennyit ér…

1, Ász – Dáma
Sokan csak azt mondják róla, hogy a legrosszabb jó indulólap és ez így is van. Bár jó lapnak számít az AQ, de le kell szögeznünk, hogy mégsem egy prémium lap. Továbbá, érdemes megjegyezni a különbséget az AQs és AQo lapok között! Az egyszínű AQ matematikailag bent van legjobb 10 indulókéz között, viszont a különböző színű AQ csak az első 20-ba fér bele. Ettől függetlenül az összes lehetséges kezdőkéz közül az AQs és AQo is a legjobb 10%-ban van, szóval matematikailag nem fér hozzá kétség, hogy játszani kell velük. De vajon, így van ez a valóságban is? Nézzük!

Amennyiben ász-dámával játszunk, 4 fajta indulólap csoport lehet ellenfelünknél.

  • Kezek, amelyek dominálják AQ-t (AA, KK, QQ, AK)
  • Kezek, amelyeket dominál AQ (AJ, KQ, AT, QJ)
  • Coin flip lapok (22-JJ)
  • Szemét lapok

Nézzük egy kicsit, hogy egyes csoportok ellen hogyan teljesít AQ.

1, Kezek, amelyek dominálják AQ-t (AA, KK, QQ, AK)
AA, KK és QQ ellen nagyjából 0% eséllyel fogunk nyerni, mivel elméletileg, ki kell, hogy emeljenek minket ezek a lapok preflop. Marad az AK. Ász király ellen gyakorlatilag csak akkor tudunk jelentős előnyre és ezáltal nyereményre szert tenni, ha két párt, vagy sort floppolunk, minden más esetben veszeni fogunk. Tehát ezen lapok ellen AQ –EV (negatív a várható érték)

2, Kezek, amelyeket dominál AQ (AJ, KQ, AT, QJ)
Ugyanaz az eset, mint az AQ-t domináló lapoknál csak épp a fordítottja. Tehát AQ ezek ellen a lapok ellen nyereséges tud lenni (+EV).

3. Coinflip (22-JJ)

Ezeket a lapokat, azért kell figyelembe vennünk mivel sokan hajlandóak megadni egy preflop emelést akár alacsony párokkal is reménykedve abban, hogy egy jó flop esetén kifizetik őket.
Ha valaki egy ilyen lappal száll játékba ellenünk, akkor a következő, leggyakoribb variációkkal kell számolnunk flop-on.
- Senki nem talál semmit: itt kb. 50% eséllyel ki lehet emelni a kis párral játszó ellenfelet.
- A, vagy Q jön flop-ra, ellenfeled nem talál semmit – kicsit nyersz csak, mivel ellenfeled dobni fog
- Ellenfeled szettet flopol, te pedig semmit – keveset vesztesz, mivel dobsz
- A, vagy Q jön flop-ra, ellenfeled szettet flopol – tönkremész
Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor a coinflip lapok ellen veszteni fogsz hosszútávon (-EV).

4, Szemét lapok
Ellenük nem nyersz semmit, mivel a flop előtti emelésedre dobniuk kell.

Szóval ha mindent egybevetünk, akkor azt kapjuk, hogy a legtöbb esetben veszteséges lesz AQ-val játszani.
- Kezek, amelyek dominálják AQ-t (AA, KK, QQ, AK)   - EV (közepes veszteség)
- Kezek, amelyeket dominál AQ (AJ, KQ, AT, QJ)   +EV (közepes nyereség)
- Coin flip lapok (22-JJ)   -EV (nagy veszteség)
- Szemét lapok +EV (minimális nyereség)

Bár tényleg azt kaptuk a gondolatmenetünk végén, hogy AQ-val nem éri meg játszani, figyelembe kell vennünk, hogy AQs esetén ott rejlik az esély a flush-re, ami pozitív irányba hozhatja az egyenlegünket, viszont az még tény marad, hogy AQo-val óvatosan kell bánni.

Összegzés

Ez az öt kéz, amiről most beszéltünk nehéz szituációkat hozhat egy kezdő játékos számára, de ettől függetlenül azért még játszani kell velük, viszont ami a lényeg, hogy ezt ésszel tegyük és tudjunk elengedni a lapjainkat. Ne feledd, ha már te is úgy érzed, hogy verve vagy, akkor valószínűleg tényleg verve vagy.

Share/Save
viko73
User offline. Last seen 2 hét 2 nap ago. Offline
Csatlakozott: 2010-01-22

Sziasztok.

 

Ez sajnos tényleg igy mőködik !

Van egy igen durva de valós történetem,ha nem velem történik el sem hiszem.

Lapjaim: K,10-egy szin

Egy 100-dolcsis freeroll élmezőnyében játszom,pár helyel a fizetős helyek előtt , osztóként.

Csak meg adtam egy kicsit spórolván. Ekkor még a második helyet birtokoltam.

Fopp: K, 10, K .

Na ki a király ? Meg hivtam a stekkem felét,egy meg adással találkoztam.

Következö lap: A .  Ja aki meg adta az vezette a versenyt.  Én all-in.  Na ná,hogy meg adja !!!!

River: A .  Mutatás : az én K,10-em ellen egy A,10 .      NA KI A KIRÁLY !!!!!!!

Nem voltam mérges kicsit sem !!!!

 

RoyalB
RoyalB képe
User offline. Last seen 10 óra 45 perc ago. Offline
Csatlakozott: 2007-08-27

Üdv viko, a kommentedből úgy érzem, hogy még nem régóta ismerkedsz a pókerrel. A leosztással amit elmeséltél nem az volt a baj, hogy KT-vel rosszul játszottál, hanem runner runner legyorsult egy ostoba játékos, aki képtelen volt felfogni, hogy egy király ellen mekkora hátrányban van. Ha bármilyen lappal sikerült fullt floppolnod és találsz olyan szerencsétlen embert, aki hajlandó kifizetni, akkor a célod az, hogy legalább a river-re garantáltan all-in legyél. Megesik persze, hogy néha jön egy erősebb full, de hosszútávon akkor is többet fogsz nyerni.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Belépés

Szavazás

Milyen gyakran nézel pókert a tv-ben?:

Party Poker

100% $500 bónusz

+ kaszinó, fogadás, bingó

Party Poker Bónusz

Winner Poker

100% $500 bónusz

Bónusz kód: winnerb

Winner Poker Bónusz

Titan Poker

125% $500 bónusz

 + $50 ajándék azonnal

Titan Poker Bónusz

RedKings Poker

100% $500 bónusz

+ 20 db Shuffle up ticket

RedKings Poker Bónusz

Full Tilt Poker

100% bónusz $600-ig

Full Tilt Poker Bónusz

Pacific Poker

100% bónusz $400-ig

25% bónusz azonnal

Pacific Poker Bónusz