A DON alapjai, ismerkedés az ICM-mel
Új póker stratégiai sorozatunkban a dupla vagy semmi sit and go-val foglalkozunk, Devilfish556 szerkesztésében.
A normál sit and go versenyekhez hasonlóan a dupla vagy semmi versenyeken is az előre befizetett összeget osztják szét a legjobbak között. A jelentős eltérést az adja, hogy 10 fős játék során nem az első három, hanem a legjobb öt játékost díjazzák, méghozzá egyenlő eloszlásban. Ha csak öten maradnak állva, akkor véget ér a játék, és minden nyertes a beülője kétszeresével távozik az asztaltól. Létezik short handed változat is, ahol az első hármat díjazzák hasonlóképpen. Ez a cikksorozat a 10 fős DoN sit and go versenyekkel foglalkozik.
Két jelentősen eltérő változat létezik a 10 fős változaton belül is. Van turbo, és van normál verzió. A turbo DoN során a vakok rendkívül gyorsan emelkednek, így hamar kicsapóssá változik a játék. Ráadásul ezeken több a hivatásos játékos, mert gyorsabban kijátszhatók így a bónuszok. A normál DoN során kényelmesebb mozgástér van, rövidtávon is kisebb a szerencse szerepe. A bónuszok valóban lassabban szedhetők ki, de a játék egyszerűségéből adódóan kezdők is nyugodtan játszhatnak négy-hat asztalon, amivel kompenzálni lehet a lassabb játékmenedből adódó bónuszpontok kiesését.
Célszerű olyan termet választani, ahol megfelelő méretű játékosállomány van. Nagyon kis termek esetén kevés játékos fog regisztrálni ezekre a versenyekre, így hiába tudnánk szimultán játszani több asztalon, nem lesz rá lehetőségünk. Fontos ezen felül hogy jó rakebackes oldalt válasszunk, ami jelentősen megnöveli a profitunkat. A játékosállomány erősségéről nem lehet konkrétumokat kijelenteni. Mindenhol lesznek fishek és félprofi, profi játékosok is. Figyeljük meg, hogy egy játékos játszik-e több asztalon, egy időben. Ha igen, akkor jó eséllyel egy grinderrel van dolgunk, aki ellen nem szívesen játszunk. Ha túl sok ilyennel találkozunk, akkor válasszunk más időpontot a játékra. A legveszélyesebb tapasztalataim szerint a 20:00-22:00-ig terjedő szakasz, amennyiben tehetjük, ilyenkor tartsuk távol magunkat a DoN asztaloktól. A kora reggeli órákban pedig általában lassabban telítődnek az asztalok, de ez poker site-onként eltérő lehet.
A megfelelő terem és asztalválasztás után térjünk át a szokatlan díjazásból fakadó különlegességekre. Normál sit and go versenyekkel ellentétben itt nem célunk a verseny megnyerése, csupán elegendő az első ötbe jutás. Ugyanannyi pénzt fogunk nyerni, ha éppen csak becsorgunk a fizetős helyre, mintha chipleaderként végzünk. Ebből az okból kifolyólag kerülnünk kell az olyan helyzeteket, amikor kieshetünk. A preflop all-in megadási laptartomány lesz meglepően szűk, a késői szakaszban pedig az all-in toló range lesz rendkívül széles bizonyos esetekben.
Az első, és egyben legfontosabb fogalom, amit meg kell ismernünk, az ICM, azaz Independent Chip Modell. Ezen a linken elérhető egy ingyenes online kalkulátor: http://www.icmpoker.com/Calculator.aspx
Az ICM lényegét egy sarkallatos példával lehet a legjobban szemléltetni. Tegyük fel, hogy már csak hat játékos maradt állva egy $2-os SNG-n. Van egy nagyon kevés zsetonnal rendelkező játékos, a többiek aránylag jól állnak:
Seat 1: Mike (1400)
Seat 2: Peter (2700)
Seat 3: Friedrich (2500)
Seat 4: Linda (2500)
Seat 5: Jamie (5800)
Seat 6: Tom (100)
Parti előtt az ICM szerint a következő a játékosok várható értéke pénzben kifejezve:
Mike: $3,81
Peter: $3,95
Friedrich: $3,94
Linda: $3,94
Jamie: $3,99
Tom: $0,38
Jól látható, hogy Tom-nak szinte nincs is esélye bejutni a fizetős öt hely egyikére, a többiek már nyeregben érezhetik magukat.
Történetesen Tomnál lesz a gomb, Mike lesz a kisvak (100), és Peter a nagyvak (200), ante nincs. Friedrich és Linda eldobják a lapjukat, Jamie pedig all-in megy, ahogyan azt a legutóbbi öt leosztásban tette. Gyaníthatóan bármilyen két lappal ezt teszi. Tom és Mike eldobja a lapját, Peter pedig bubi párjával gondolkodóba esik, hogy megadja-e az all-in-t.
Ha ez készpénzes játék lenne, akkor természetesen meg kellene adnia az all-in-t, mert véletlenszerű lapok ellen 77%-ban nyer a bubi pár. Ebben a helyzetben azonban ránézésre is megállapítható, hogy nem éri meg kockáztatni a kiesést, mert 23%-nál gyakrabban fog kiesni Peternél Tom, vagy bárki más.
Ha eldobja a lapját Peter, akkor csupán elveszti a 200-as nagyvakját. A leosztás előtt az ICM kalkulátor szerint $3,95 volt a várható értéke. Dobás után csak egy centet romlik ez az érték, $3,94-re. Ezzel szemben ha megadja az all-in-t, akkor az esetek 77%-ában dupláz, amivel szinte garantáltan fizetős helyre ér. De mivel az első öt ugyanúgy $4-et nyer, ezért szinte semmit sem javul a helyzete, ha nyer, a várható érték csak $3,99-re nő. Ezzel szemben 23%-ban kiesik, ez a kockázat azt jelenti, hogy a várható értéke $3,08-ra zuhan (0,77*4=3,08).
Dobás: $3,94
Megadás: $3,08
Ilyen, és ehhez hasonló helyzetekre jól alkalmazható az ICM. Érdemes eljátszani néhány klasszikus buborékszituációval. Van olyan helyzet, amikor nem ilyen egyértelmű a helyes döntés. Esetenként nem egy, hanem két-három short stack is van, és az is elő fog fordulni, hogy koránt sem állunk biztonságosan bejutó helyen. Ezekben a szituációkban muszáj az ICM-nek megfelelő döntéseket hoznunk, különben hosszú távon veszteséget fog a játékunk termelni.
Ez első ránézésre bonyolultnak tűnhet, de a valóságban azért nem annyira nehéz a helyzet. Javaslom, hogy utólag elemezd a játékodat, nézz meg egy-két kiélezett szituációt, hogy helyesen döntöttél-e! 30 másodperc alatt szinte biztosan nem lesz időd mindent ilyen pontosan kiszámolnod, pláne ha több asztalon játszol egy időben. De ezek a döntések ismétlődnek, és idővel rutinná válnak. Ha az ismétlődő szituációkat kielemzed, és felismered, hogy mikor mi az ICM szerint helyes döntés, akkor elkerülhetetlenül nyerő játékos válik belőled!
A cikksorozat további részében a rutinhelyzeteket, és azokat az alapvető stratégiai fogásokat szeretném bemutatni, amivel stabil nyerő játékos válhat bárkiből alacsony nevezési díjú double or nothing sit and go-kon, aki a póker alapjaival tisztában van.












