MTT – Pot commited, mint fogalom

Amikor a traktorsofőr is arra adja a fejét, hogy lemegy egy kártyaterembe pókerezni, az első  legszebb mondat, amit megtanul a többi hasonszőrű játékostól az a nem tudtam eldobni. Miután már néhány hónapja lejár a terembe, már azt a mondatot használja helyette, hogy kötve voltam a pothoz. Majd amikor már nagymellénnyel jönnek le, mert 40/1 versenyen odaértek fizetős helyre, és úgy tesznek, mintha haza jönnének, addigra már tudják a varázsmondatot is: pot commited voltam.

Pedig ha valóban tudnák, hogy mit jelent, nem hangsúlyoznák annyira. Aki valójában tudja, hogy mi az, nem akarja meggyőzni a többi játékost az igazáról, egyszerűen tudja, hogy amit ő számolt, az hosszútávon profitot termel. És ezt nem kell senkivel megosztani.

Luigi fogalmazta meg nagyon jól azt, hogy mit is jelent az a kifejezés, hogy valaki pot committed: akkor vagy pot commited, hogyha a megadáshoz szükséges zseton, és a pot aránya annyira kedvező, hogy érdemes megadnod, mert hosszú távon ha minden egyes alkalommal megadod ugyanebben a szituációban, akkor nyereséges lesz a játékod, amikor neked alakul ki a legjobb kezed. Általában a játékosok 95%-ánál ez a mondatvég az, ami lemarad. Ugyanis az, hogy 400-at kell megadnod egy 4.000-es potra Q3o-al, az remek potodds, de semmiképpen nem vagy commited, mert nincs egyetlen olyan épkézláb lap ebből a kombinációból, amely 10%-ot teljesít bérmelyik floppon. Flop 2 párral, drillel semmiképpen sem leszel nut, sőt lehet olyan helyzetbe hozod magad, hogy az egész versenyed elúszik azon, hogy egy középszerű lappal kerültél partiba. Másik nagy hátránya az ehhez hasonló lapoknak, hogy gyakorlatilag, ha ne adj isten nut lappá fejlődnek, akkor sem rendelkeznek semmilyen EV-vel, nincs semmilyen várható érték, mert egy Q3-ra ha érkezik egy 333 flop, azon nincs az a lap, amely valamennyit fizetne, max egy kézbe pár, de a versenyét az sem fogja feltenni rá. Akkor vagy pot commited, ha megvan a megfelelő potodds-od, és tudod, hogy mit akarsz kihozni a lapodból.

Ahhoz, hogy ezeket meg tudd állapítani, természetesen számolni kell. Ki kell számolnod, hogy mennyit kell megadnod mennyiért, százalékosítani,, megszámolni a zsetonjaidat, felmérni az ellenfelek zsetonját, majd utána megvizsgálni a saját lapod helyzetét a partiban. A közepes kapcsolódó lapok például tökéletesen alkalmasak erre a játékra. Néhány játékosnál ez is problémát jelent, mert a traktorosnak már a "lehet belőle sor" féle J7 az kapcsolódó lapnak számít. Azt nevezzük kapcsolódó lapnak, amit közvetlenül egymás mellett áll, pl 89. Potodds számolásánál sem sokat, de valamennyit számít az, hogy egyszín vagy nem, azzal viszont vigyáznunk kell, nehogy egy 7 magas flush-sel all-in kerüljünk egy A magassal szemben. Nem sokat számít, de a 2% az akkor is 2%.

Bármelyik kártyaterembe megyünk le, mindenhol a játékosok legalább 90%-a ezt a fajta játékot játsza: nem tudja, hogy a megadásával hosszú távon veszteséget termel magának. Ők a tipikus középszerű játékosok. Megragadnak egy szinten, és nincs esélyük arra, hogy fejlődjenek, amíg  ilyen szélsőséges lapokkal megadnak, illetve pozíción kívül játszanak. Kicsit olyan ez, mint ha valaki 5Ft-tal olcsóbban tudna tankolni a kúton, a többiek pedig nem, és nem értik, hogy év végén miből van neki pénze egy nyaralásra.

Vannak olyanok, akiknek ez hozzá tartozik a játékukhoz. Ők lesznek azok, akik irígykedni fognak azon, hogy ahova te eljutottál, oda ő mért nem, és ez biztos a szerencse miatt van. Ez az egyik alappilére a veszteségeink minimalizálásának. Hiszen hiába tudjuk kifizettetni a nut lapunkat, ha utána 3 parti alatt vissza pocsoljuk az asztalnak. A pot commited egy olyan fogalommá alakult, amivel a gyenge játékosok megadásuk hülyeségét akarják palástolni. Hagyjuk meg nekik az a lehetőséget, hogy még sokáig magyarázzák. Ehhez tartozik még egy másik fontos dolog: se élőben, se online ne kérdőjelezzük meg a másik döntését. Mindenki úgy játszik rosszul, ahogy tud. Abban az esetben rákérdezhetünk, hogy mért csinálta az adott lépést, ha ezalapján hosszabb távon több információval fogunk tudni rendelkezni a játékát illetően, bár ez nagyon ritka, általában azért kérdezik meg ellenfeleiket a síkideg kiesők, hogy miért csinálta azt, amit csinált, hogy hülyének állítsák be a többi játékos előtt, és hogy éreztetni tudják mindenkivel, hogy ő gyakorlatilag jobb játékos, csak hát most a hülyének esett a lap. Ez az egyik legszánalmasabb dolog az asztalnál, mert egy ilyen szituációban nagyon ritka az, hogy csak az egyik fél hibázik, csak ilyenkor erről elfelejtkezünk. Amikor szélsőséges lappal limpelünk dealerből (bár remélhetőleg aki az előzőeket olvasta ilyenre nem fog vetemedni), akkor ne csodálkozzunk, hogy a flop telibe találja akár a kisvakot, akár a nagyvakot, nekünk pedig olyan húzónk alakul ki, hogy gatyáig tudjuk fizetni.

Sokszor hallok azzal kapcsolatban is érdekeseket, amikor dobásra kerül a lap, és élő játékban lekérik a hátralevő kártyákat. Volt olyan kis terem, ahol ezt neten is lehetett, bár nem volt hosszú életű próbálkozás. Szóval lekérik a hátralevő lapokat, és ha az esett volna nekik, amire szüksége van, akkor nagyon rossz dobás volt, egyébként meg ha nem az esik, akkor milyen jó játék. Hangsúlyozom mégegyszer: az adott szituációban hozott döntés helyességét nem befolyásolja az, hogy a hátraklevő utcákon milyen lapok jönnek. Hosszú távon egy döntés vagy pozitív, vagy negatív hozammal kecsegtet. Az, hogy éppen akkor hogy volt megkeverve a pakli, semmit nem számít.

Kicsit a pot commited témához kapcsolódik a draw lapok megjátszása is, mivel itt is a várható nyereség miatt adjuk mega tétet, illetve emelünk vele. Tisztázzuk, hogy egy jó játékos normális emelése ellen floppon egy open-ended straight draw-val megadni emelést hosszútávon biztos, hogy veszteséges játék, mivel szinte biztos, hogy ha turn-ön nem esik a sorunk, még egy töltényt belénkereszt, és nem hagy ingyen rivert nézni. Gyenge játékosok ellen, akik turön nem megfelelőt, vagy egyáltalán nem emelnek, néha profitábilis, viszont ahhoz, hogy abszolút megérje nem baj, ha a partiban a flop emelést legalább rajtunk kívül ketten megadták. Ha erős sejtésüknk van arra, hogy egy draw lap ellen játszunk, soha ne felejtsünk el a 4, utcén is belenyitni a partiba, különben csökken a hibájának a jelentősége, adott esetben el is tűnhet.

Pot Commited és draw lapok. Olyan helyzetben tetetik be velünk a zsetont, amikor teljesen bizonytalan a helyzetünk. Mindig vizsgáljuk meg a stackünket, az ellenfelünket, és a dobásra való hajlandóságát ahhoz, hogy meg tudjuk hozni a megfelelő döntést minden egyes partiban. Nem volt még olyan, hogy valaki úgy nyert volna versenyt, hogy egy draw lappal sem kellett játszania. Játszunk velük bátran, mert ha jól titkoljuk, akkor hihetetlen mennyiségű zsetonra tehetünk szert nagyon rövid idő alatt. Csak arra figyeljünk, hogy nehogy elvigyea zsetonjaink jelentős részét egy riveren várt lap.

redner28
User offline. Last seen 2 hét 6 nap ago. Offline
Csatlakozott: 2009-07-07

Nagyon jó a cikk,szerintem olyan jól van fogalmazva,hogy egy teljesen kezdő játékos is megérti.

Annyit füznék hozzá,hogy ha színre hajtunk,pl. A2s-el,akkor emeljünk preflop.ha flopon megkapjuk az FD-t (színhúzót),és nem párosodott az asztal,akkor bármilyen lappal szemben 40% esélyünk van a nyerésre (igen,pocket ászokkal szemben is),ráadásul nut lapunk lehet,tehát mindenképp nyitni kell,hogy hosszútávon +EV-s legyen a játékunk FD-vel.

 

tiger_h3
User offline. Last seen 1 nap 4 óra ago. Offline
Csatlakozott: 2009-11-23

Teljesen jó, amit mondasz, picit átfogalmazva: Ha floppon flushdraw-t kapsz, két random lap ellen (tehát az AA ellen nem) tényleg 40%-ot teljesít a lap. Ha a readjeink alapján tudjuk hogy monster ellen kardozunk, sokkal kisebb eséllyel indulunk harcba, valamint ilyenkor nagyon alacsony a dobatási érték is.

Ne felejtsük el, hogy egy floppon flushdraw-val all-in keveredni maximum úgy célszerű, ha,

a, Mi megyünk all-in

b, Nem feltétlenül ordít a lapunkról, hogy flushdraw-val tettük be az összes zsetonunk

c, Van fold-equity

Maradjunk annyiba, hogy amennyiben all-in tesznek minket, mi pedig flushdraw-val megadjuk az emelést, hosszú távon veszteséges, amennyiben mi tolunk all-int a fenti szempontok figyelembe vételével, akkor nyereséges lépés.

 

Thf

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Belépés

Szavazás

Te lennél vegetáriánus egy évig 1 millió Ft-ért?:

Friss Blogok

Party Poker

100% $500 bónusz

+ kaszinó, fogadás, bingó

Party Poker Bónusz

RedKings Poker

100% $500 bónusz

+ 20 db Shuffle up ticket

RedKings Poker Bónusz

Pacific Poker

100% bónusz $400-ig

25% bónusz azonnal

Pacific Poker Bónusz

Titan Poker

125% $500 bónusz

 + $50 ajándék azonnal

Titan Poker Bónusz