Bach lett a legjobb az $50k H.O.R.S.E. versenyen

David Bach 20 órányi játék után bizonyult a legjobb játékosnak a döntő asztalnál, hogy a világbajnokság egyik legnagyobb nyereményét szerezze meg magának.

Bach jutalma azért, hogy 480 játékost sikerült maga mögött hagynia nem kevesebb volt, mint
$1,276,802 készpénzben, illetve egy, az az egy darab színarany WSOP karkötő. Ez a győzelem hatalmas áttörésnek számít Bach számára, hiszen az utóbbi öt év során minden évben sikerült döntő asztalhoz kerülnie, viszont idén sikerült egyedül nyernie.

Bach kőkemény állóképességről tett tanubizonyságot, hiszen 20 órán keresztül kellett koncentrálnia a verseny ötödik napján. Elmondása alapján azonban gyakran megesett már karrierje során, hogy ennél tovább, akár 30 órán keresztül is játszott egyhuzamban.

„Két nappal ezelőtt már megmondtam a barátaimnak, hogy ez a verseny az enyém lesz. Ez az a játék amit a legjobban szeretek, ez az a verseny, amit legjobban akartam. Ha sikerül megtörni a jeget, akkor ennek itt és most kell történnie.” – nyilatkozta Bach.

Nem volt azonban könnyű dolga a későbbi nyertesnek, hiszen amikor már hárman maradtak csak, akkor a következő volt a zsetonok állása: 670ezer Bach-nál, Erik Sagstrom-nál 6.25 millió és Hanson-bál 7.36 millió. Azonban Bach ahelyett, hogy feladta volna, inkább felállt és pár körön belül már 1.7 millióra duzzasztotta zsetonjai számát.

„Csak emlékeztetnem kellett magamat, hogy küzdjek tovább és játsszak jól.” Innen pedig már vissza sem nézett Bach, aki hamarosan chipleader lett, miután Sagstromtól a szerencséje teljesen elpártolt.

A heads up Bach és Hanson között zajlott, miután Sagstrom harmadik helyen végzett, nyereménye $522,394 lett. Azonban John Hanson sem húzta sokáig, David Bach megszerezte az első helyet.

Share/Save

Belépés

Szavazás

Milyen gyakran nézel pókert a tv-ben?:

Party Poker

100% $500 bónusz

+ kaszinó, fogadás, bingó

Party Poker Bónusz

Winner Poker

100% $500 bónusz

Bónusz kód: winnerb

Winner Poker Bónusz

Titan Poker

125% $500 bónusz

 + $50 ajándék azonnal

Titan Poker Bónusz

RedKings Poker

100% $500 bónusz

+ 20 db Shuffle up ticket

RedKings Poker Bónusz

Full Tilt Poker

100% bónusz $600-ig

Full Tilt Poker Bónusz

Pacific Poker

100% bónusz $400-ig

25% bónusz azonnal

Pacific Poker Bónusz