Cole South interjú

Cole South még csak 22 éves, de idén már majd’ $3 milliót nyert, és bölcsebb mint sokan gondolnák.

Idén már majdnem $3 milliót nyert, nem csoda, hogy Cole South az egyik legfelkapottabb játékos napjainkban. A mindössze 22 éves high stakes pro, aki egyben a CardRunners magazin egyik oktatója, jelenleg közgazdaságtant tanul Georgetown-ban.

A fiatal egyetemista South nem csak a szerencsének köszönheti a sikereit saját bevallása szerint: „Persze, rengetegszer volt, hogy a szerencse az én oldalamra állt, de nagyon sokat dolgoztam a sikerért az asztalokon kívül is, nagyszerű látni, hogy nem volt minden hiába.”

Nem volt azonban mindig így, South 2008-ban tűnt fel a Full Tilt Poker magas tétes asztalainál és 1 millió dollárt bukott abban az évben. 2009-ban aztán sikerült fordítani, az év végére $2 millió profitot sikerült összegrindelnie. Idén pedig már ő az egyik legsikeresebb cash game játékos. South szerint az eredményei annak köszönhetőek, hogy rengeteg időt fordított saját és ellenfelei játékának kielemzésére.

„Vannak olyan high stakes ellenfelek, akik annyira profik, hogy képesek bármikor, bármilyen játékot játszani és előnyben lenni. Tisztelem ezeket az embereket, de úgy érzem, hogy a játékon kívül az elemzésekre is elegendő időt kell szánni a siker érdekében. Minden session előtt és után végignézem és gondolom a nagy leosztásokat, amikben játszottam és megvizsgálom, hogy mit lehetett volna másképp tenni.”

A megfelelő játék és asztalválasztás is lényeges tényező South szerint.

„Az jó asztalválasztás egy nagyon fontos képesség, amire minden pókerjátékosnak szüksége van. Ha csak nálad jobb ellenfelekkel játszol, akkor hosszútávon biztosan tönkre fogsz menni. Viszont, ha csak gyengébb ellenfelek ellen játszol, akkor nehéz fejlődni. A legnagyobb játékokban a játékosállomány nagyon kicsit, mivel a tétek magasak, így a gyenge játékosok szinte azonnal tönkremennek. Ezen a szinten minden ellenfél nagyon keménynek számít, egyikükre sem lehet könnyű pénzforrásként tekinteni. Az olyan srácok, mint like Tom Dwan, Patrik Antonius, és Phil Ivey nem ok nélkül vannak a csúcson, hanem mert elképesztően jók. Tisztelem mindegyiküket, de ezzel együtt elmondhatom, hogy hosszú heads-up meccseket vívtam mindannyiukkal és sokkal jobb játékos vált belőlem ezáltal.”

Ha South pókeres gyökereit vizsgáljuk, akko elmondható, hogy ő is a szokásos baráti póker partikkal kezdte az ismerkedést még elsőévesként az egyetemen. Mivel gyakran elvesztette a heti pia pénzét, és ez frusztrálta, így elolvasott pár pókeres könyvet, hogy fejlessze önmagát. Aztán ahogy javultak az eredményei, kipróbálta magát online is és elvert jó párszor 50 dollárt, mivel túl magas téten játszott a bankrolljához képest.

Majd végül, amikor kitapasztalta a bankroll menedzsment tudományát, akkor egy $200-os befizetést tett, és azóta nem nézett vissza, csak növelte a bankrollját. Ettől függetlenül nem csak a póker körül forog világ South-nál.

„Nagyon élvezem a pókert, de ez akkor is csak egy kártyajáték. Akkor vagyok igazán boldog, ha a póker mellett kiegyensúlyozott életet élhetek. Jelenleg például a maratonra edzek, és elmondhatom, hogy igazán jó érzés egy póker session után egy jót futni. Az utazás szintén a hobbijaim közé tartozik, az utóbbi években volt szerencsém 13 országban járni a világ minden részén.”
Végezetül, pedig egy utolsó titok, hogy mi a siker záloga South szerint: „Amikor a pókeren kívül boldog vagyok, akkor ez az asztaloknál is meglátszik játék közben. Az életed azokról az emberekről szól, akik körülvesznek téged és én nagyon szerencsés vagyok, hogy van egy barátnőm, aki mindenben mellettem áll, van egy kutyám, akit imádok, így nem számít, hogy mi történik póker közben, mindig van, aki szeretettel vár engem.”

Cole South
 

Share/Save

Belépés

Szavazás

Hány órát pókerezel átlagosan hetente?:

Party Poker

100% $500 bónusz

+ kaszinó, fogadás, bingó

Party Poker Bónusz

Absolute Poker

150% $500 bónusz

Akár 30% cashback

Absolute Poker Bónusz

Titan Poker

125% $500 bónusz

 + $50 ajándék azonnal

Titan Poker Bónusz

RedKings Poker

100% $500 bónusz

+ 20 db Shuffle up ticket

RedKings Poker Bónusz

Full Tilt Poker

100% bónusz $600-ig

Full Tilt Poker Bónusz

Pacific Poker

100% bónusz $400-ig

25% bónusz azonnal

Pacific Poker Bónusz

Poker770

100% bónusz €300-ig

Gyenge játékosállomány

Poker770 Bónusz

Lucky Ace Poker

100% $400 bónusz

25% instant bónusz

Lucky Ace Poker Bónusz

Chili Poker

150% $600 bónusz

promóciók magyaroknak

Chilipoker Bónusz

bwin Poker

Sportfogadás, Póker

Kaszinó, Játékok

bwin poker