EPT Koppenhága - Anton Wigg nyert
Hétfőn a hajnali órákban a dán fővárosban megszületett az EPT legújabb bajnoka, Anton Wigg közel fél millió eurót nyert.
Az EPT történetének egyik leghosszabb döntő asztala kezdődött meg vasárnap délután, amelynek sajnos nem volt magyar érdekeltsége. Pedig könnyedén lehetett volna, hiszen Tóth Csaba a második napon még nagy előnnyel vezette a mezőnyt, végül azonban mégis hamar távozott és a 41. helyen végzett.
A döntő asztal a szokásos nyolc fő helyett ezúttal kilenc fővel kezdődött, többek közt ez is hozzá járult, ahhoz, hogy így elnyúlt a játék. A hosszú játék során meglepő fordulatok után végül a 22 éves svéd játékos, Anton Wigg nyerte a bajnoki címet és az azzal járó 3 675 000 dán koronát, amely megközelítőleg 494 000 euró, vagyis kb 134 millió Ft. A heads up során Wigg az olasz Francesco de Vivo ellen nyert, aki a második helyért 2 275 000 dán koronával volt kénytelen vígasztalódni.
A mindent eldöntő utolsó leosztásban oda vissza emelések követték egymást, amelynek végén Wigg betette minden zsetonját, De Vivo pedig megadott. Wigg AJs-t, De Vivo pedig KTo lapokat mutatott, azonban a Q-Q-9-2-8 egyiküknek sem segített, így eldőlt a bajnoki cím sorsa.

De Vivo és Wigg a heads up játékban
Anton Wigg a győzelme után a következőket nyilatkozta: „Remekül érzem magam. Annyiszor találtam magam bajos helyzetben, de sikerült higgadtnak maradnom, folyton azt mondogattam magamnak, hogy nem szabad feladni, így nagyon büszke vagyok, hogy végül tényleg sikerült nyerni.” Bár Wigg most először végzett pénzben az EPT-k során, azonban neve ismerős lehet, hiszen tavaly megnyerte a European Masters of Poker Barcelona versenyét.
A döntő asztal helyezései és a nyeremények:
1. Anton Wigg (Svédország) DKK 3 675000
2. Francesco De Vivo (Olaszország) DKK 2 275 000
3. Morten Klein (Norvégia) DKK 1 400 000
4. Yorane Kerignard (Franciaország) DKK 1 050 000
5. Richard Loth (Dánia) DKK 715 000
6. Roberto Romanello (Wales) DKK 570 000
7. Morten Guldhammer (Dánia) DKK 425 000
8. Jesper Petersen (Dánia) DKK 282 800
9. Magnus Hansen (Dánia) DKK 215,000
A PokerStars European Poker Tour a dán főváros után Berlinbe költözik, érdekesség, hogy most először lesz EPT a német fővárosban, melynek időpontja március 2.-7. A versenyekre online is lehet kvalifikálni a PokerStars oldalán keresztül.














