Isildur1 közel $1 milliót bukott
Isildur1-nek már szinte védjegyei a hatalmas swingek, $1,4 millós nyereség után most milliós buktát produkált.
A svéd csodagyerek kiléte továbbra sem 100%-os, azonban a pletykák szerint Isildur1 „földi megtestesítője”, vagyis Viktor Blom részt vett az EPT koppenhágai állomásán. Blom szerdán az 1B napon játszott, és a tévéből ismert profi játékosok közt a média érdeklődését első sorban ő keltette fel ezúttal. Bár nem sokáig. Blom nem sokat adott ki magából – főként csak a zsetonjait osztogatta, egész nap nem nyert semmit és a 4. vakszintre már ki is esett. Kiesése után az újságírók kérdésére hevesen tagadta, hogy ő lenne Isildur1. Úgy tűnik, még kicsit várni kell arra, hogy bebizonyosodjon, valóban ő-e a híres Isildur.
Viktor Blom EPT kiesése után nem sokkal később megjelent az asztaloknál Isildur1, aki a megelőző napokban $1,4 milliót nyert. Először egy kis $300/$600 pot limit omaha-t játszott Brian Townsend ellen, majd $100/$200 és $200/$400 NL Holdem-mel folytatta Justin “ZeeJustin” Bonomo ellen.
A Bonomo elleni meccs előtt a következő párbeszéd zajlott le, amely azt valószínűsíti, hogy kiesése után Blom a szálloda bárja felé vette az irányt.
ZeeJustin: akarsz játszani 4 asztalon 2/4?
ZeeJustin: 4 asztal 2/4?
Isildur1: legyen 5
Isildur1: részeg vagyok
Miután Isildur1 végzett, 900 ezer dolláros veszteséget könyvelhetett el, amelynek nagy részét Townsend ellen bukta el. Tiszta szívvel mondhatjuk, hogy Isildur1 újra a régi.

Viktor Blom az EPT Koppenhágán












