Jake Cody az EPT Deauville bajnoka
Az eddig szinte ismeretlen Jake Cody nyerte az EPT Deauville-i versenyét és a fődíjat: 847 000 eurót.
A 21 éves profi angol játékos a PokerStars.com European Poker Tour Deauville 768 fős mezőnyét legyőzve lett az első tegnap, elérve ezzel élete nagy tornagyőzelmét.
Cody a döntő asztalnál olyan neveket utasított maga mögé, mint a 2008-as WSOP Main Event győztes dán Peter Eastgate, illetve Mike “Timex” McDonald, aki az első duplázó lehetett volna az EPT győztesek közt, ha megnyeri ezt a versenyt.
PokerStars Pro játékos Eastgate short stack-ként kezdte a döntő asztalt, és duplázási reményei hamar elszálltak, amikor osztott tízeseit K9 javulta le. A dán profi egyébként soha nem nyert még EPT-t, bár tavaly Londonban közel járt hozzá, akkor második lett Aaron Gustavson mögött.
McDonald átlag körül zsetonállománnyal kezdte az utolsó napot és a harmadik helyig sikerült jutnia, mellyel €295 000-t nyert. McDonald 2008-ben megnyerte EPT Dortmund-i versenyét, illetve 2009-ben közel volt hozzá, hogy megint nyerjen Dortmundban, azonban végül ötödik lett.
Heads up: Cody ellenfele a román Teodor Caraba volt, a párbaj pedig egy óra alatt lezajlott. A döntő leosztásban Cody osztott királyai csaptak össze Caraba AK lapjaival, és a dáma magas board nem változtatott semmit, Cody nyert, Caraba második lett és ezzel €516 000 nyert.

Jake Cody és a nyertes lapok
Az EPT természetesen megy tovább, a következő verseny Koppenhágában lesz, a Scandinavian Open február 16. és 21. zajlik majd. Szatellitek a versenyre a PokerStarson játszhatóak.












