Lisandro megszerezte idei harmadik karkötőjét

Jeff Lisando az ötödik olyan játékos a világon, akinek sikerült egy éven belül három WSOP győzelmet szereznie, miután ezúttal a $2,500 Razz versenyt  is megnyerte.

Kisebb tömeg gyűlt össze a döntő asztal során, hogy szurkoljanak az olasznak, aki végül 315 ember közül lett az első, hogy begyűjtse a nyereményt: a karkötőt és $188,390 készpénzt. Ezzel a győzelmél immár hatodszor „végzett pénzben” és összesen $807,486-t nyert eddig idén.

Érdekesség, hogy Lisandro minden alkalommal hétlapos póker játékokban aratott sikert. Sorba véve ezeket: $1,500 Seven-card Stud, $10,000 Seven-card Stud Eight-or-better majd a mostani Razz verseny.

Lisandron kívül még másik négy játékos volt képes arra, hogy egy éven belül legalább három eseményt megnyerjen 1973-ban Puggy Pearson, Ted Forrest 1993-ban, Phil Hellmuth szintén 1993-ban és Phil Ivey 2002-ben. Viszont, ha figyelembe vesszük hány játékost kellett ehhez legyőznie Lisandro-nak, illetve például anno Phil Ivey-nak, akkor Lisandro teljesítménye még lenyűgözőbb, hiszen 835 játékost vert szemben Ivey-nak „csak” 529 ellenfelet kellett legyűrnie 2002-ben.

Visszatérve Jeff Lisandro mostani győzelmére, íme a $2,500 Razz Event (#44) végeredménye:

1. Jeffrey Lisandro - $188, 390
2. Michael Craig - $116,405
3. Ryan Fisler - $76,260
4. Warwick Mirzikinian - $52,772
5. Eric Rodawig - $38,470
6. Kenna James - $29,472
7. Steven Diano - $23,669
8. Allen Bari - $19,880

Belépés

Szavazás

Hány pókeres könyvet olvastál eddig?:

Friss Blogok

Party Poker

100% $500 bónusz

+ kaszinó, fogadás, bingó

Party Poker Bónusz

RedKings Poker

100% $500 bónusz

+ 20 db Shuffle up ticket

RedKings Poker Bónusz

Pacific Poker

100% bónusz $400-ig

25% bónusz azonnal

Pacific Poker Bónusz

Titan Poker

125% $500 bónusz

 + $50 ajándék azonnal

Titan Poker Bónusz